A sztyeppei lovasnomád népek hitvilágában, így a magyarokéban is nagyon fontos szerepet játszott a ”Téli napforduló” megünneplése.
Az év legrövidebb napja (december 21.) és ebből adódóan az év leghosszabb éjszakája ekkor van (néha december 22-re esik). Valószínűleg az ősi magyar neve a “kara csun” volt.
A “kara”- feketét, sötétet jelent a türk nyelvekben és feltehetően a régi magyar nyelvben is, valamint a “csun” – fordulás szóösszetételből állt össze a karacsun szavunk.
A feketeség csúcsa és annak “átfordulása” után egyre nő a fény, a világosság ideje.
A fény csökkenésének, növekedésbe való átfordulását, a majdan elérkező tavasz és megújulás reményét ünnepelték az Anyatermészetet tisztelő ősi hitvilágban.



A karacsun- karácsony, olyan erősen gyökeredzett a magyar hagyományban, hogy a magyarság körében jóval később meghonosodott keresztény ünnepre ”karácsony” (itt már Jézus születése) is ezt szót vetítették át.
A legtöbb európai nyelvben a karácsony ünnepet Jézus Krisztus nevéből származik (pl. angol: christmas) vagy az Ő megszületéséből, a születni szóból (olasz: natale, spanyol: navidad illetve a szláv nyelvekben pl. orosz: rozsdesztvo is a születésre emlékeztet).
Kivételt szinte csak a magyar képez (illetve a román: craciun, ejtsd: kröcsun amely a magyar karácsony, esetleg egy hasonló alakú besenyő illetve kun szó átvétele).



A téli napfordulókor áll meg a fény csökkenése s indul el a napos órák idejének növekedése.
A fény, a remény, a megújuló természet és a jövőbe vetett hit szimbóluma.

forrás: http://kurultaj.hu/